szerda, november 4

dream

azt álmodtam, hogy elkapott a metrón a kaller. megnéztem, mit jelent.

"lelki vezetõ, a szabályok õrzõje. életútjának jelen szakaszában önvizsgálatot kell végeznie, hogy a környezete és saját maga által szabott normáknak megfelelõen viselkedik e."

erre mondják, hogy nabazmeg. 

kedd, november 3

sugar, gilera, csuhajja.

nem is olyan könnyű ez a magamhoztérés dolog, de legalább a legrondább démonomtól búcsút vehettem, még ha nem is örökre. a napjaim most úgy telnek, hogy sehogy :). angol, angol, némi más olvasnivaló, kis házimunka, óránként postafióknézegetés, egyedül maradtam a gondolataimmal, amik ugyan nem okoznak fájdalmat, mégis, néha rápirítok magamra, hogy hagyjam már abba. álmodozni jó. múltkor épp ralipilóta voltam, ő meg a navigátorom. aztán megkérte a kezem. jó volt, csak aztán eljött a reggel, és kinevettem az egészet. ha wiwközelben járok, meglesem, pedig úgysem történik semmi. nézegetem a képét, és arra gondolok, mennyi mindent basztam el. aztán arra, hogy mennyi mindent hozhatok rendbe.

ez ad erőt. ő ad erőt. lassan elkezdődik a nyavalyás tréning is, legalább emberek között lehetek, és csinálhatok értelmes dolgokat is. persze, ez az egy hét még korántsem jelenti azt, hogy lesz munkám, de az összes energiámat arra fogom fordítani, hogy bennmaradjak.

tudom, érzem, hogy sikerül, már ideje. még a rózsaszín zsákruha egyenhacukát sem bánom, meg hogy valószínűleg üresfejű, édesszájú sznoboknak fogok kávét hurcolászni. nem baj, ha jövőre meglesz a dna, és végre megint szabad leszek.

csütörtök, október 29

nothing.

tegnap jelen, majd ellátó, bor, grapefruit+vodka, csak most nem nekem, ellátó után meg felalá a körúton. persze végig illetéktelen gondolatok a buksiban, de ez a szingli lét nem is olyan rossz. ennyit tudok most kicsikarni magamból, amúgy halál.

megyek, tanulok egy kicsit, azzal többre jutok.

vasárnap, október 25

last chance

és olyanokat mondtál, amikkel tisztában vagyok, csak eddig túl gyáva voltam, hogy beismerjem, olyanokat mondtál, amik a legnagyobb félelmeimmel vannak kapcsolatban, és olyanokat is mondtál, amin csak mosolyogni vagyok képes - kifelé, míg belül a legfagyosabb télnél is hidegebb az idő.

és választás elé állítottál, éppen te, vagy már előbb is valaki, aki nem tud úgy kommunikálni, ahogy te - de ez már mindegy is. azon merengeni mi volt, hogy volt - ostobaság, öngyilkosság, mégis merengek, mert sajog még, nem is kicsit, és nem tudom, tényleg nem tudom, ha magamba nézek sem tudom, hogy kellesz-e. vagyis kellesz persze, csak mire.

ha most rád támaszkodnék, sosem jutnék előbbre, márpedig a túlélésem szempontjából ez nem elhanyagolható szempont. de utána kellenél-e, érted, ez a kérdés.

úristen, de kibaszott nehéz lesz, úristen, sokkal jobb ember lehetnék.
pofozkodni fogok,
életemben először előrenézek
és teszem a dolgom.

csütörtök, október 15

helyzetvaria őszre-télre

remélem, végleg sikerült leszámolnom a démonaimmal, mindenesetre a múlt heti nulla kommunikáció után most megoldódni látszik az összes párkapcsolati gondom, jee. ezenkívül voltam kocsmatúrán, ittam sok pinkeet grapefruitos vodkát, és ráébredtem az élet egyik nagy igazságára. melófronton is van újság, nov. elején remélhetőleg egy tréningen veszek majd részt, és az nagyon jau lesz nekem.

és az imént pedig mesét olvastam a kedvesemnek, aki ezen tevékenységem közben szépen elaludt, majd felébredt, és gyorsan elment tanítani.

így megy ez itt nálunk, csodaországban..

hétfő, szeptember 28

a szegény növénytől meg elnézést kérek, amit letaroltam orvul, miközben próbáltam semmit sem letarolni tolatás közben. a kertilámpáról már nem is beszélek, azt elhantoltam csendben, titokban.

bazmeg.

unemployed

nagyon-nagyon remélem, hogy történik valami ezen a héten, mert különben könnyen lehet, hogy beleőrülök saját magamba.

mondjuk, ma este pont fog történni valami, egy izé fog zümmögni a hátam környékén megint.

és, szerdaszerda. hát kibírom addig? igen? muszáj.

péntek, szeptember 25

over

igazából passz.
nincs több hattyú, ó igen.

köszi.

hattyú

eljutottam arra a pontra, amikor azzal kelek fel reggelente, hogy nem. pirossal, nagybetűvel rögtön a homlokom mögött,

NEM.

aztán persze mindig győz a jobbik énem, felvakarom magam, felteszem a városi álarcom, és elindulok.